The Royal Wedding

 A királyi esküvőt úgy vártam, mint a karácsonyt a húsvétot és a szülinapomat egyberakva, és végül HATALMASAT kellett csalódnom. Az első igazi sokk a Westminster apátságba bevitt fák voltak, és ezt követte még néhány. Annyira nem illenek egy templomba több méteres fák, nem igaz, hogy erre ők nem jöttek rá! Egy kicsit utánozzuk-le- Diana-hercegnő-esküvőjét fílingje volt az egésznek, legalábbis nekem, egy eléggé elcseszett utánzat volt ez. De jöjjön is az amiről hónapok óta beszélnek: az ara esküvői ruhája. Az utolsó hetekben azt pletykálták, hogy maga Kate tervezi majd a wedding dresst, egy angol tervezőnővel, de mint láthattuk ez nem így lett. Amit viselt, az egy Sarah Burton for Alexander McQueen darab volt. Hogy egyik kedvencemet Dorkát idézzem: "Sarah ezzel majdnem olyan mélyre véste a nevét a divat nagykönyvében, mint a néhai Lee McQueen." Ez sajnos totál igaz. Tudom, hogy a protokollnak meg kell felelnie egy ilyen ruhának pl. nem lehet ujjatlan, de mégis, ennél azért lehetett volna sokkal szebb.A felhasznált anyagok természetesen mindenből a legdrágábbak voltak, a csipke például francia Chantilly és angol Cluny. Nekem valahogy mégis öregasszonyosan mutatott a ruhán. Ehhez az egészhez jön még az, hogy szegény Vilmos és Kate úgy ültek ott mintha egy temetésen lennének nem pedig a saját esküvőjükön. GÁÁÁZ!


  I waited the royal wedding like I wait for the Easter, Christmas and my birthday all together, but finally I had a HUGE disappointment. The first real schock was the trees in the Westminster Abbey, and this was followed by several more. Trees aren't look good in a church, I don't know what they tought! For me the whole wedding had let's-copy-Diana's-wedding feeling, for me it was a pretty screwed-up copy. But here comes the most important thing (for me): the bride's wedding dress. In the last weeks all the gossips told about a mysterious English designer, who designs the dress with Kate, but like we saw it it was not the case. What she wore is was a Sarah Burton for Alexander McQueen. I know that there is the protocol and it tells about the dress too, for example: it can not be sleeveless, but come on, there are wonderful dresses with sleeves. The materials they used, were the most expensive, of course, the lace was French Chantilly and English Cluny. But for me it looked like a very old lady's Sunday dress. And if it's not enough, Kate and William were sitting there as if it were a funeral rather than their own wedding. HAAATEE!!!






THE GUESTS:




xoxo, G.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése